2009. február 5., csütörtök 15/2009. (II.5.)
15/2009. (II.5.) sz. határozat: 17 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett
I. Barcs Város Képviselő-testülete a Barcs Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalában dolgozó köztisztviselők számára a teljesítménykövetelmények alapját képező 2009. évi célokat az alábbiakban határozta meg:
1. A Barcs Város Önkormányzata - 2007-2010; a fejlesztési programokra vonatkozóan és azt meghaladó évekre szóló - Gazdasági Program 2009. évre időarányosan megfogalmazott feladatok maradéktalan teljesítése. 2. Az ágazati programokban, koncepciókban 2009. vonatkozó feladatok végrehajtása. 3. A 2009. évi munkatervben tervezett képviselő-testület elé kerülő előterjesztések szakmai előkészítése, az ülésekkel összefüggő adminisztratív és szervezési teendők ellátása, a képviselő-testület döntéseinek végrehajtása, a végrehajtás szervezése, az önkormányzat rendeletei hatályosulásának biztosítása és értékelése, a vonatkozó jegyzői utasításban foglaltak betartásával. 4. A képviselő-testület bizottságainak működésével összefüggő szakmai, szervezési, adminisztratív teendők ellátása az SZMSZ, a vonatkozó jegyzői utasítás szerint, valamint a bizottságok feladataira és a határidőkre figyelemmel. 5. A 2009. évi Európai Uniós választások előkészítése, törvényes, szakszerű megszervezése és lebonyolítása. 6. Az Önkormányzati rendeletek EU jogharmonizációs felülvizsgálata. 7. A 2009. évi költségvetési rendelet előírásainak megvalósítása, a tervezett bevétel lehetőség szerinti teljesítése, a kiadási előirányzatok betartása, hatékony, takarékos és jogszerű gazdálkodás. 8. Az intézményekkel szoros együttműködésben, az intézmények működési feltételeinek biztosításában való közreműködés, a szakmai szolgáltatások színvonalának megőrzése, valamint az intézményi fejlesztések megvalósításában való közreműködés. 9. Fejlesztések, beruházások, felújítások előkészítése, a közbeszerzésről szóló törvény maradéktalan betartása mellett. 10. A működtetés költségeinek csökkentése érdekében a működési költségeket kiváltó pályázati lehetőségek felkutatása, a szükséges pályázatok szakmai előkészítése. 11. A hatósági ügyintézés határidőben történő, szakszerű, maradéktalan elvégzése, megalapozott döntések meghozatala. 12. Az ellenőrzési tevékenység javítása. 13. A hatósági közigazgatási ügyintézésben és a belső (funkcionális) igazgatásban erősödjön a szolgáltató jelleg, és fokozottan érvényesüljenek továbbra is a polgárbarát igazgatás eszközei és módszerei. 14. A helyi adóbeszedés hatékonyságának javítása az önkormányzat bevételeinek növelése érdekében. 15. Az ügyintézés és a feladatok ellátása során hangsúlyozott elvárás az objektivitás, a pontos és etikus, kultúrált udvarias munkavégzés, a hivatalban és azon kívül példamutató emberi magatartás.
II. A Képviselő-testület felhívta a polgármestert és a jegyzőt, hogy a köztisztviselők személyre szóló teljesítménykövetelményét állapítsák meg, majd végezzék el a teljesítés értékelését.
Felelős: Feigli Ferenc polgármester Balázsné dr. Vástyán Krisztina jegyző Határidő: 2009. március 31. (az egyéni teljesítménykövetelmények megállapítására, szóbeli ismertetésére) 2009. december 31. (a teljesítés értékelésére, szóbeli ismertetésére) |